Technológiai nevelés

GYEREKEK A MARGITTÁN megrendezett nemzetközi KISÁLLAT KIÁLLÍTÁSON

     Évek óta városunkban, így ősszel a decemberi ünnepek előtt rendezik meg a nemzetközi kisállat kiállítást, ahol magyarországi, szlovákiai állattartók mellett egy kisebb számú margittai csoport is részt vesz természetesen házigazdaként. Elég sok időt, energiát, munkát igénylő tevékenység, de a lelkes csapat már hagyományt teremtett ezzel városunkban.

Minden évben a margittai Horváth János Elméleti Líceum kis diákjai felhívást intéznek a környező települések kisdiákjai számára, hogy rajzokkal tegyék színesebbé a kiállító helyiséget. A legjobb rajzokat oklevéllel jutalmazzák a rendezők és iskolánk vezetősége.

Ebben az évben november 17 és 19-dike között zajlott a kiállítás. Most először megbeszéltük a szervezőkkel és iskolánk vezetőségével, hogy bevonjuk a nagyobb gyerekeket is. Önkéntes jelentkezőket kerestünk az öt – nyolc osztályos diákok köreiben a következő felhívással: akik szeretnének segíteni a kiállítás előkészületeiben az állatok etetésében, itatásában, a ketrecek elhelyezésében, takarításában azokat várjuk csütörtökön délután 3 órára a sportcsarnok elé.

Meglepetésemre nagyszámú csapat gyűlt össze fiúk, lányok, minden évfolyamról, akik türelmetlenül várták, hogy megkezdhessék a munkát. Volt gyerek, aki a környező településekről jár iskolába, de most a kiállításra a szabadnapon is bejött.

Manapság mi pedagógusok sokat panaszkodunk, hogy a mai gyerekek nem motiváltak, nem lehet lekötni a figyelmüket, nem tudnak viselkedni…. Amikor kezdtem szervezni ezt a tevékenységet, megvallom őszintén, kicsit féltem, de nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy a gyerekek legtöbb része, ha olyasmit csinálhat, amit szeret, nagyon lelkesen, odaadóan dolgozik. Még az a fránya telefon sem kellett, ami egyébként ki nem esik a kezükből. Elgondolkoztam azon, hogy a jelenlegi iskolai rendszer, a maga merevségével nem járul e hozzá, hogy a gyerekek agresszívvá, érdektelenné válnak. Kiderült számomra, hogy a gyakorlati oktatás ideje alatt szerzett tapasztalatok sokkal inkább kielégítik a gyerekek alapvető szükségleteit, alkotói készségeiket fejleszti, azonnal nagyon fontosnak érzik magukat és ennek megfelelően viselkednek

A gyerekeket ilyen és hasonló tevékenységekkel lehetne állatszeretetre, életszeretetre nevelni. Ha városunkban több ilyen egyesület működne, más területen, például a kutyatenyésztők is szerveznének kiállítást, kutya szépségversenyt…. ahová ők is bevonhatnák a gyerekeket. Hasznosabb lenne, mint felelőtlen módon a kóbor kutyák számát növelni. Az állat szeretet felelősséget igényel, tudatosságra nevel. Közösen hozzájárulhatnánk ahhoz, hogy városunk szebb, élhetőbb legyen.

Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy kipróbáljuk magunkat ezen a területen a szülőknek, a kiállítás szervezőinek, iskolánk vezetőségének, mondják a gyerekek és azt is megígérték, hogy legközelebb még többet szeretnének önkéntes munkában részt venni (azért egy piros pontot vagy 10 -est technológiából nem fognak visszautasítani). Természetesen egy oklevelet is kap minden résztvevő, hogy emlékeztesse őket a megszerzett tapasztalatokra, érzésekre, amelyeket ez alatt a tevékenység alatt megszereztek.

Technológiai képek

 

Posted in HJ